Az 1950-es évekre a fiatalság körében egyre népszerűbbé váltak a mulatós zenénél frissebbnek ható, modern tánczenét játszó együttesek, a tinédzserek azokba a bálokba kezdtek járni, ahol ilyesfajta zenére tudtak táncolni, ismerkedni. Dr. Pályi István – aki földvári gimnazistaként maga is zenélt – nosztalgiával emlékszik vissza erre az időszakra:

„Községünkben a bálok helyszíne a Művelődési Ház volt, nem messze a Hangulat vendéglőtől. Ennek a kissé felmagasított színpadán játszott a zenekar és lent pedig az összefüggően nagy táncparketten simultak össze a szerelmes párok. A falak mentén „U” alakban székek voltak levegőnyi szünet nélkül elhelyezve és itt foglaltak helyet a „Garde Dame”-ok, magyarán szólva a leányukat a bálba kötelességszerűen elkísérő anyukák. Ekkor ugyanis leány kíséret nélkül nem mehetett bálozni. Ennek ellenére még a legfigyelmesebb anyukák sem vettek észre minden puszit, vagy uram bocsá‘ netán csókot. Bál az volt általában minden szombaton este, de az akkor még hatnapos munka vagy iskola után nagyon kellett sietni, hogy este 8 órakor a bálterem ajtajában egy ragyogó kinézetű leány tudjon megjelenni. Ne tessenek félni. Ez mindig sikerült, mert egyébként is mi lehet csúnya egy 16 éves lányon akit a teremtés varázsolt megfellebbezhetetlenül gyönyörűvé?”¹

A szombati összejövetelek mellett a településen minden évben tartottak kiemelt rendezvényeket is, húsvéti locsolóbált, arató- és szüreti bálokat. A programok plakátjait, hirdetéseit ebben az időben Ilniczky László helyi amatőr grafikus kézzel rajzolta, készítette. A fellépő zenekar megnevezésénél szinte mindig a következő név volt olvasható: Gali-Gombás-Tríz Trió.

A Gali név már ismerős lehet, hiszen (III.) Gali Pálról van szó, aki trombitán és hegedűn játszott, valamint énekelt is. Rajta kívül Tríz György tangóharmónikás és Gombás Lukács dobos alkotta a csapatot. Gyakran vendégzenészekkel is kiegészültek, Jordán Antal, valamint egy másik énektanár Kerekes Zoltán is többször kísérte zongorán a formációt. Időnként Berena Károly szaxofonos játéka is színesítette a fellépéseket. Az ő ötletére vett fel a csapat a műsorba két világslágert, a Mambó Italianót és a Brazil-szambát, amelyek ezután jó időre a repertoár legnépszerűbb darabjai maradtak.

„A tánczenekar igazi táncolni való zenét játszott és „Galipali” pedig énekelt. Erre várt csak az összesimulni vágyó fiatalság, de még tovább fokozta a hangulatot az, hogy néhány forintért „szívküldit” lehetett kérni-küldeni az imádott kedvesnek… …És amikor a „Galipali” a „szívküldit” énekelve elandalította a szerelmes párokat, a táncparketten hullámzott a lassúzás, ez olyan volt, mintha az egész báli népség egyetlen darabból lett volna. Fontos dolog megemlíteni, hogy ezeken a bálokon minden rendben folyt. Itt nem volt kocsmai mértékű italmérés és nem volt kötelességszerű lerészegedés sem. Ritkán voltak kisebb veszekedések és azok sem az ital miatt, hanem szerelem-féltésből adódtak.”²

A minősítő engedéllyel rendelkező, hivatásos zenekar mellett természetesen amatőr együttesek is próbálkoztak a közönség kegyeinek elnyerésével. Ezek közé tartozott a kurta-furcsa véget érő, gimnazistákból álló tánczenekar, a „Nebuló”. A csapat tagjai Pályi „Dáklya” Sándor (zongora, tangóharmónika), Pályi „Szapi” István (dob, ütősök, tangóhamónika) Jeszenyi „Samu” János (szaxofon), Seres „Taliga” László (gitár, nagybőgő) valamint Sindel János³ (klarinét) voltak.

„A zenekar kb. 3-4 évig működött, 1959-1963-ig, valamennyi alapvető zenei tudás birtokában, (amiben elévülhetetlen érdemei voltak Jordán Antal zenetanár úrnak aki otthonában végzett magán-zenei oktatást) a zene iránti rajongás, némi jó értelemben vett pozitív exhibicionizmus fűtötte szereplési vágytól is vezérelve, de teljes egészében önszerveződéssel és önfenntartással jött létre. Hangszereket nem kaptunk senkitől sem és amin játszottunk az mind a saját tulajdonunk volt. Nyilvános megjelenésünk, öltözékünk mindig kifogástalan volt, mindannyiszor sötét öltönyben, vasalt fehér ingben és kissé nagyzolósan halványszürke vagy fekete csokor nyakkendőben léptünk fel… A zenekar megjelenéséhez hozzátartozott még az ún. zenekari image is, amely szót akkoriban még ki sem mertük mondani. Tehát felállva a színpadra (vagy valami ahhoz hasonlóra) a zenekar több tagja előtt is az akkor divatos amerikai big-bandeknél megismert, de házi készítésű, zárt hasáb alakú háromszögletű kottatartó állt, szögben megdöntött fedőlappal és erre került a kotta. Mindenki rendezett, jól fésült (jól nevelt), volt és úri gyerekek benyomását keltettük, rajtunk nyoma sem volt a mai zenekarok hányaveti megjelenésének. Közöttünk nem volt italozás, randalírozás és csak a szaxofonos dohányzott egyedül. De a trágár beszéd és a tisztelet hiánya sem jellemzett bennünket.”⁴– emlékszik vissza Pályi István.

A zenekar főként gimnáziumi rendezvényeken lépett fel, klubdélutánokon, tánciskolai vizsgabálon. Fellépti díjat sosem kaptak, de a növekvő népszerűség – ahogy lenni szokott – kárpótolta őket. Talán jobb lett volna, ha így is marad, mivel az első fizetett fellépésük egyben az utolsó is lett.

1962 nyarára hárman már leérettségiztek a csapatból, de szerettek volna az iskola után is tovább zenélni. A Hangulat vendéglő akkori vezetője, Dorogi Kálmán felajánlotta, hogy játszhatnak az étterem nyáron megnyitott kerthelyiségének színpadán. Ez nem volt annyira egyszerű ebben az időben, diák eleve nem tehette be a lábát kocsmába, hivatásos működési engedéllyel sem rendelkeztek. Ennek ellenére éltek a lehetőséggel. Abban bíztak, hogy a kerthelyiségre nem vonatkozik a tiltás és a tanári kar sem Földváron tölti a nyári szünidőt. Nem így történt. Pechjükre a fellépésük idején az akkori iskolaigazgató, Ruzsin István is a vendéglőben iszogatott és mikor megpillantotta a fellépők között a még diák Pályi Istvánt, rögtön közölte vele, hogy másnapra várja az irodájába.

Ruzsin nem volt a puha megoldások embere. A karcagi tanár 1957-ben került a földvári gimnázium élére, miután a tanintézet első igazgatója, ifj. György József az 1956-os forradalom helyi történései és azok utóélete miatt lemondásra kényszerült posztjáról. Egy 1961-ben íródott szakfelügyeleti jegyzőkönyv így jellemezte:„Az ellenforradalom megtépázta nevelőtestületet erős kézzel kivezette a kátyúból. Alapos politikai képzettsége, eszmei szilárdsága, következetessége nagy segítségére volt ebben.”⁵

Visszaemlékezések, szakfelügyelői jegyzetek tanúsága szerint vezetése idején a tantestületben állandósult a fenyegetettség érzés, a bizonytalanság. 1959-ben ideológiai okokból menesztette dr. Tardos Jánost, az iskola kiváló és közkedvelt matematika-fizika tanárát.:„Ellene nagyobb kifogás nem merült fel. A továbbhaladásnak Tardos kartárs, mint papi ember nem felel meg. Áthelyezése csupán ezért történt. Mindenkire vonatkozik: aki a fejlődéstől elmarad, elbukik”⁶ – jegyezte fel a szigorú ítéletet a tanévnyitó értekezlet jegyzőkönyve.⁷

Nem véletlen hát, hogy Pályi meglehetősen gondterhelten léphetett be azon a napon az igazgató irodájába. Ruzsin választás elé állította, ki lesz rúgva, vagy másik iskolát keres. Utóbbi mellett döntött és az utolsó évét egy másik település gimnáziumában fejezte be. Elköltözésével a Nebuló zenekar története is véget ért.

Ő és testvére nem hagytak fel a zenéléssel, a főiskolai évek alatt Budapesten folytatták. Bátyja, Pályi Sándor a második év után ott is hagyta az egyetemet, hogy professzionális muzsikusi pályára lépjen. Eleinte félállásban, munka mellett zenélt, presszókban, kávéházakban, ún. „ötórai teákon”, amelyek néhány órás, táncos összejövetelek voltak. A 60-as évek végén egy belvárosi tánciskolában is rendszeresen muzsikált öccsével és Bátki György gitáros-énekessel közösen. Az 1970-es években minősítő vizsgát tett, ettől kezdve főleg bárokban, éttermekben zongorázott. 1985-ben hunyt el. Öccséből építészmérnök lett és bár már nem zenél, a muzsika iránt érzett vonzalma a mai napig megmaradt. A Nebuló zenekar tagjai közül már csak ő és Sindel János él. A klarinétos a konzervatórium elvégzése után a Vaszy Viktor vezette Szegedi Szimfonikus Zenekar tagja lett. Egy rövid ideig irányította a földvári fúvószenekar munkáját is. Meggyengült egészségi állapota miatt jelenleg leszázalékoltként éli mindennapjait Szolnokon.⁸

1Dr. Pályi István személyes közlése
2u.a.
3A tiszaföldvári fúvószenekar későbbi vezetőjéről van szó! Néhány évvel idősebb volt társainál, a szegedi konzervatórium hallgatója volt ebben az időben
4Pályi István személyes közlése
5Szlankó István: Az iskola története az 1956-os forradalom után. In.: A Tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium és Szakközépiskola jubileumi évkönyve, Tiszaföldvár, 1997., 58-59. oldal
6u.a. 59-60. oldal
7Az utókor megpróbálta e méltánytalanságot kijavítani, 2003-ban a Tiszaföldvári Diákok Baráti Köre kezdeményezésére az időközben elhunyt Tardos János tiszteletére az iskolában emléktáblát emeltek.
8Erdős Mihályné Vlaszati Elvira és Pályi István személyes közlése